Vannak jó néhányan, akik épp ezért- isten ments, hogy feltűnést keltsek, gondolják- kerülik az egyedi és az extrémebb darabokat, még ha tetszik is nekik, és inkább őrizgetik a szekrényben, hogy "majd ha lesz hová felvenni". Azonban ez nem mindenkit riaszt el- szerencsére, mert azért léteznek olyan emberi lények,akiknek elég önbizalmuk van ahhoz, hogy olyat dolgokat viseljenek, amik nem tetszenek mindenkinek- viszont ők így érzik teljesnek magukat, és ha ez az ára, ezt is elviselik érte.
Miért van igényünk a konformitásra?
Az csoportnorma (tehát egy bizonyos közeg elvárásai) irányába való hajlás ad nekünk egyfajta elfogadottság érzést, amelyre a legtöbbünknek-mint visszaigazolásnak arról, hogy befogadnak minket és nem vagyunk egyedül- szükségünk van.
Ismét a pszichoanalitikus iskolákból hozok példát- a humanisztikus pszichoanalízis atyja, Erich Fromm szerint az ember társadalmi produktum, tehát alapvető igénye , hogy alkalmazkodjon annak elvárásaihoz, a "gyökerezettség/hovatartozás" velünk született emberi igény.
És természetesen nem véletlen, hogy az "átlagos" öltözködést a nagy többség határozza meg- többen vannak azok az embertársaink, akiknek ilyen téren nincsenek kirívó elképzelései, legyen kényelmes, nézzen ki valahogy, legyen alkalomhoz illő, kész-passz, ennyi bőven elegendő. Lehet, hogy nekik más téren vannak kicsit furcsább, extrémebb elképzeléseik, mint a tömeg hangjának (mert ahogy anyukám szokta hangoztatni- "Mindenki másképp hülye") , de ez a téma pont hidegen hagyja őket, és értetlenül állnak a különcködők viseletei előtt.
Mi mozgatja azokat, akik átlépik ezt a küszöböt?
Miért éri meg akkor kilógni a sorból egy ennyire látványos módon, ami azonnal látható mindenki számára?
A XXI. század emberének egyik kulcsszava az önmegvalósítás. Mindenhol ezt halljuk, valósítsd meg az álmaidat, teremtsd meg saját magadat, bla bla bla. Ezek ugyan szépen hangzanak, de valójában az önálló ötleteket nem mindenhol értékelik igazán, valahogy mégis mindenhol olyan gépszerűen mennek a dolgok, és furcsán néznek azokra, akik az önmegvalósítás útjára lépnek, és bár távolról szurkolnak nekik, nem hisznek a sikerességükben.
Abraham Maslow híres szükséglet-piramisának csupán a legfelső eleme az bennünk rejlő lehetőségek kiaknázása, pedig van, hogy minden ezzel kezdődik: hogy az önmegvalósításunk, az úgynevezett "self-branding" vezet minket a megélhetés, biztonság, karrier és családépítés útjára.
"Magyarországra ez túl divatos"
Meglehetősen érdekes jelenség, hogy amikor kicsit is extrémebben, vagy nagyon az aktuális trendeknek megfelelően öltözöm fel, akkor jó néhány helyen kapásból külföldinek néznek- bevallom, talán az is benne lehet, hogy állítólag olyan "angol fejem van" (nem tudom eldönteni,hogy ez bók vagy sértés, mert úgy halottam az angol lányok nem valami szépek!) , de azért eléggé meglepő, hogy nem nézzük ki a saját honfitársainkból, hogy így utcára mennek?
Az a szomorú, hogy nem egy ember van, aki úgy gondolja,hogy ebben az országban ezt nem lehet,mert itt megnéznek, mert itt beszólogatnak, és a francnak van ehhez kedve- különösen a férfiak panaszkodnak, hogy "lebuzizzák" őket, ami aztán egy olyan felháborító általánosítás, hogy csodálom hogy az illető úriemberek nem csípnek bosszúból a beszólók fenekébe pajkos kacsintások közepette.
Ezek olyan dolgok, amikért ha nem teszünk, nem is fognak megváltozni- valakinek el kell kezdenie, és úgy gondolom, és úgy látom a fashionblogok egyre növekvő számából, hogy a mi generációnk fog ezek változtatni- tekintsük hát magunkat úttörőknek, forradalmároknak, gondoljunk arra, hogy az utánunk következő generációknak már nem kell majd ilyeneket hallgatniuk annyiszor az utca emberétől, és ez nem olyan nagy ár néhány hozzá nem értő személy beszólogatásának elviseléséért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése