2013. február 5., kedd

Mit ajánlanak a kedvenc tervezőim 2013 tavasz-nyárra?

Vége vizsgaidőszaknak,én pedig körbeszaglásztam, mit érdemes vásárolni a tavaszra, hiszen már hamarosan itt van a nyakunkon!

A legkedvesebb tervezőim/márkáim kollekcióiból szemelgettem, és megmutatok pár olyan dolgot is, amiről úgy hallottam, lehet velük találkozni majd a ruhaboltokban ,vagy esetleg már most is ott vannak,készen a bevetésre.

Dsquared2

Imádom a nem szokványos stílusú tervezőpáros munkáit, de ezt a kollekciót leginkább a "ribancos" jelzővel tudnám illetni. Az itt bemutatott ruhadarabok többségét értelmes nőnemű sose venné fel utcára (hacsak nem a testével keresi a kenyerét) , de azért volt pár szolidabb összeállítás is.

 A kulcs kiegészítő ebben a kollekcióban egy pilóta-sapi, a színeknél itt is túlnyomó többségben van a fekete-fehér, néhol egy kis piros, és sok-sok-sok láncos nyaklánc, amit bármilyen kivágás vagy bármi fölé viselhettek,csak sok legyen belőle.
Mivel szeretem a hosszú nyakláncokat (a statement nem az én műfajom volt),ennek nagyon örülök, és persze a bőrcuccoknak is,juhú :)

Itt vannak még továbbá ezek a hosszú elöl kivágott cipők,amik a kurta lábon nem igazán mutatnak, de kb minden kollekció tele vele,akinek a virgácsa égig ér, hordja őket,mert jól néznek ki!



Chanel( ready to wear)

Evezzük klasszikusabb vizekre!
Ebben a kollekcióban is túlnyomó részben fekete-fehér cuccokat láthatunk, egyszerű, ízléses szabásvonalak, és sok sok gyöngy kiegészítő (nagyon klassz az az óriás karkötő,nem?) amit szintén imádok.
Persze vannak itt más színek is-kék,piros, és a virágminta egyszerűen szuper, olyan country-living mintás :)






Yohji Yamoto

Nála nem csodálkozom azon,hogy nincsenek igazán színek az új krealmányok között (se), az elmúlt jó néhány kollekció mindegyike eléggé fekete-fehér-szürke vonalon mozgott, de az extrém frizurák és a szuper kiegészítők kárpótolnak. Külön kiemelném az óriás gyöngyöket, nagyon viccesek.

 A szoknya,amiben az alsónemű igencsak látszik,már nem annyira, viszont maga a szabás kedvemre való, jó lenne valami hasonló nekem is.




Dolce&Gabbana

Az első gondolatom az volt, hogy jééé,színek! Méghozzá egészen élénkek. Kétféle koncepcióra bontható a kollekció: a Szicíliát idéző,vidám,élénk színű, mintás darabok (némelyiken mintha valami reneszánsz festmény lenne látható)  és a napernyő-csíkos cuccok (ezek színei  szinte mindig fehér és kék-piros-fekete), amikről már most tudni lehet,hogy elterjedtek lesznek, láttam már az Orsayban, a Tally Weijlben, egész jó áron, de erről majd lesz egy külön bejegyzés.

Tetszik ez a kendővel kötöm hátra a hajam megoldás- nyáron elég praktikus-szóval szerintem élni fogok a lehetőséggel. A nagy fülbevalók nem az és műfajom, de nem néznek ki rosszul.







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése